DRÁGA OLVASÓIM!
Na hogy megy a suli? Van már mit tanulni, igaz? Elhiszem, nekem is... Éppen ebből adódik, hogy mostanában eléggé elakadtam mindennel, ami a blogolást illeti. Legutoljára szombat reggel írtam valamicskét, pár bekezdést a történethez, a 23. fejezetbe, ami egy kicsit ijesztő számomra, mert előtte se nagyon foglalkoztam a sztorival egy jó darabig. Komolyan el vagyok veszve a mindennapokban: reggel indulás, egész nap kavarog a fejem az iskolában, le vagyok kötve, aztán ha hazaérek, pihenek egy kicsit és tanulhatok tovább - mert miért is ne?! Ahogy magamat ismerem, mindig szakítok időt arra, amit szeretek, ezt az Egy életen átnál alaposan megtanultam, még akkor is, ha a tanulásom rovására megy. Hiába, ez a szenvedély már csak ilyen! Ám ami azt illeti, mostanában még ehhez sincsen affinitásom. Legszívesebben egészen estig csak feküdnék az ágyamban, és zenét hallgatva bámulnék ki a fejemből. Három fejezetet és epilógust várok még magamtól, és vége az Agapénak, szóval nem valami sok, és mindenképpen szeretném befejezni, csak szüneteltetni/csúszni meg semmiképpen sem akarok. Eddig szépen tartottam magam a határidőkhöz, nem lesz ez ezentúl sem másképp remélem. Na de, lényeg a lényeg: csak szerettem volna, ha tudjátok, hogy állok írás terén. Ráadásul... egyre inkább csak egy új történet darabkái és jelenetei kavarognak a lelki szemeim előtt, amik még inkább elvonják a figyelmemet. De kitartó leszek, és be fogom fejezni az Agapét!
És most ismét köszönetet mondok Nektek drága olvasóim a sok-sok pipáért, kommentért, kattintásért és mindenért! Csodálatosak vagytok, köszönöm, köszönöm, köszönöm!! <33
szeretettel,
Dorine Osteen
~¤~
2013. 06. 17., Chicago
Fintorogva meredek a tálcára, amit Quinn az előbb hozott be a szobámba. Nem néz ki olyan rosszul az étel, ami rajta van: mintha hozták volna valami étteremből. Ennek ellenére valahogy nem akaródzik beleenni, mert ki tudja, talán tettek közé olyan anyagot, amit nem lenne tanácsos elfogyasztanom. Ám ahogy az ágy szélén ülök és farkasszemet nézek a a vacsorámmal, a hasam egyre inkább és egyre hangosabban követeli magának. Így hát, végül megadom magam. Felállok, az ágyra hozom a tálcát, a falnak vetem a hátam, és nekilátok. Tényleg nem rossz, sőt egész finom.
Miután végzek, a földre
teszem az üres tányért, a poharat és az evőeszközt, és
felsóhajtok. Hogyan tovább?
- fut át egymás után többször is a fejemen. Az a bizonyos Főnök
(akinek a nevét még mindig nem hallottam) azt mondta, holnap majd
mindent megtudok. Holnap végre tisztában leszek azzal, hogy mire is
kellek neki, hogyan akarja előcsalni Robertet. Nagyon remélem, hogy
nem az egyik ujjamat akarja elküldeni neki...
Kiráz
a hideg a gondolatra, és ösztönösen végigtördelem a kézfejemet.
Az ujjbegyeim rátalálnak a jegy gyűrűm sima, hűs felületére,
mire lehunyom a szemeimet.
- Istenem – suttogom
magam elé. A szavaim mintha a szobában kavarognának, többször is
úgy érzem, a mellkasomnak ütköznek. Bár lehet, hogy csak a
szívem kalapál olyan hevesen, hogy majd' átszakítja a bordáimat.
- Kérlek, segíts – motyogom tovább. Eldőlök az ágyon, a
légzésem percek alatt lelassul, és szinte teljesen megnyugszom.
Talán képzelődöm, de mintha az a természetfeletti forróság
megint elárasztana. Azt hiszem, ez az az erő, amiről a mesékben
olvasni lehet. A szeretet ereje.
~¤~
2013. 06. 18., Chicago
Reggel van, mikor
kinyitom a szemeimet. Kevés hiányzik hozzá, hogy a kihányjam a
tegnap esti vacsorát. Megrémít az émelyítő érzés, mert arra
enged következtetni, hogy talán tényleg beleraktak valamit az
ételbe – ám a következő pillanatban úgy kavarodnak fel az
emlékek a fejemben, mintha szélvész söpörne végig rajtuk. Nem
most vagyok rosszul először: Yorkville-ben minden reggel ilyen
gondokkal küszködtem, és volt, hogy érthetetlenül fáradt,
kimerült voltam.
Összevonom a
szemöldökeimet, és mélyeket lélegzem, hátha segít. El kell
telnie pár percnek, de a végére már egész jól leszek. Csak
ekkor tudom értelmesen végiggondolni az egészet. A reggeli
rosszullétek általában akkor jelentkeznek egy nőnél, ha... ha
terhes. Lehetséges lenne, hogy nálam is ez a helyzet? Elvégre már
elég idő telt el azóta, hogy Rob szerves része lett az életemnek.
Az alhasamra szorítom az
egyik tenyeremet, és kerek szemekkel bámulom a szemközti falat.
Egy kicsit megrémülök, és ez a rémület minden egyes pillanattal
egyre inkább eláraszt. Nem az aggaszt, hogy valószínűleg egy
élet növekszik bennem, hanem az, hogy pont most. Veszélyben
vagyok, és nem bocsájtanám meg magamnak, ha ennek az apróságnak
miattam esne valami baja. Ha tényleg létezik, akkor ő a kisbabám,
Robert kisbabája. A mi gyerekünk.
Arra eszmélek fel, hogy
valaki zörög a zárral, ahogy beleteszi a kulcsot. Gyorsan
felugrom, mindenféle előbbi érzelmet eltűntetek az arcomról, és
gyorsan hátra simítom a hajam. Ez a maffia semmiképpen sem
szerezhet tudomást az állapotomról.
Kinyílik az ajtó, és
Quinn lép be a szobába, a kezében egy újabb tányérral. - Jó
reggelt – köszön rám. Nem felelek, csak bámulok rá, mire
fáradtan elvigyorodik. - Hogy ízlett a vacsora? - kérdezi teljes
természetességgel.
- Mikor beszélhetek a
Főnökötökkel? - terelem az értelmetlen témát.
- Nocsak, milyen kis
buzgó valaki – grimaszol rám. Mikor lehajol, hogy felvegye a
földről a tálcát, kedvem támad jól belerúgni a hátsójába,
de tartok a következményektől, így inkább türtőztetem magam. -
Majd ő szól, ha itt az ideje, ne aggódj – kacsint rám.
- Ezt nem fogjátok
megúszni – sziszegem felé, mikor elindul az ajtó felé.
Megtorpan, visszafordul,
és az arcán egy pillanat alatt ezernyi érzést látok viszont. -
Nem is az a célunk – feleli. A zár hangosan kattan utána.
Nem tudom mire vélni a
válaszát, és szinte egész délelőtt azon agyalok, mire célzott.
Arra jutok, hogy nem lehet mindegy nekik, hogy visszamennek-e a
börtönbe, ám a legfontosabb mégis az, hogy bosszút állhassanak
Robon – éppen ezért olyan veszélyes a helyzet. Nem vagyok otthon
a maffiák életében, de valahogy úgy működhetnek, mint egy nagy
család, akik piszkos ügyekkel foglalkoznak, és minden bizonnyal a
legfontosabb az összetartás a számukra – tehát ha valaki áruló,
akkor annak a legsúlyosabb büntetés jár, amit minden áron
megadnak neki. Bár elég abszurd a dolog, hiszen a maffia volt az,
aki hátra hagyta Robertet, mikor rájuk szállt az FBI.
Próbálom tisztázni
magamban a gondolataimat, de nem igazán sikerül. Egyre inkább az
kezd foglalkoztatni, hogy mi zajlik odakint, a szobám ajtaján túl.
Vajon mire készül a maffia? Mit fognak csinálni velem? Az is
megfordul a fejemben, hogy meg kéne szöknöm, ám sajnos ennek
semmilyen módját nem látom. Lehetetlenség lesz négy, fegyverrel
felszerelt alak és egy vérszomjas vezér elől meglógni,
bármennyire szeretném is. Együtt kell működnöm velük, és
valahogyan üzenni Robnak, hogy ne jöjjön értem, bármi történjék
is.
A farzsebemhez kapok,
amiben ott a levél, rögtön utána pedig úgy nézek körbe a
szobában, mintha otthon lennék és keresnék valamit. A telefonom
után kutakodom, ám rá kell jönnöm, hogy nincs nálam: a
táskámban hagytam, az pedig a kocsiban maradt. Minden bizonnyal már
feltörték és el is lopták a cuccaimat. Teljesen egyedül
maradtam, egyedül valami isteni csodára számíthatok – és míg
várok, azért imádkozom.
Végül úgy dél lehet,
mikor újra kinyílik a szobám ajtaja, és megint Quinn lép be
rajta. - Gyere – adja ki az utasítást. - A Főnök hívat.
Először megdermedek a
szavak hallatán, de rögtön utána erőt veszek magamon,
megacélozom az idegeimet és követem a férfit a küszöb hőn
áhított túloldalára. Abban a pár másodpercben, míg elérjük a
másik ajtót, ami mögött a maffiavezér van, jól megnézem
magamnak a lakást. Most nem látom Mayát és a két pasast, de egy,
a sarokból nyíló ablak függönyeit elég hívogatóan lebegteti
az utcai levegő. Megjegyzem a helyét, és máris elkönyvelem
magamban, hogy valahogyan talán sikerülhetne ott kiszöknöm. Csak
egy kis felfordulást kell csinálnom.
Tovább nincs időm
nézelődni, mert Quinn egyszer csak megragadja a vállamat, mire
felszisszenek.
- Áu! - kiabálok rá.
- Ez fáj!
Válaszolni akar,
gondolom leordítani, hogy fogjam be, de nincs rá lehetősége, mert
a Főnök jelenik meg az ajtóban.
- Engedd el! - utasítja
sziklaszilárd, öblös hangon. Quinn olyan hirtelen lép hátra,
mintha szellemet
látott volna. Látszik rajta, mennyire fél a vezetője haragjától, és mennyire tiszteletben tartja a parancsait. - Mégis mit képzelsz? Nem ismered a szabályokat? - szidja tovább a Főnök.
látott volna. Látszik rajta, mennyire fél a vezetője haragjától, és mennyire tiszteletben tartja a parancsait. - Mégis mit képzelsz? Nem ismered a szabályokat? - szidja tovább a Főnök.
- Elnézést, Főnök,
csak... - Próbál szabadkozni, de a másik férfi félbeszakítja.
- Mindig bánj
tisztelettel a nőkkel – emeli magasba a mutatóujját. - Ezt
jegyezd meg. Most pedig kérj bocsánatot a hölgytől – teszi
hozzá szigorúan.
Quinn felém fordul, a
tekintete szikrákat szór. Látom rajta, hogy ha ölni tudva vele,
már halott lennék – de ha nem a szemeivel végezne velem, akkor a
puszta kezeivel fojtana meg. Szörnyen megalázó lehet neki a
helyzet. - Elnézést kérek, Mrs. Brown – mondja. A hangja rémesen
hideg, nem is vártam tőle mást.
- Majd meglátom, hogy
elnézem-e – szegem fel az állam, kihasználva pillanatnyi előnyös
helyzetemet. A Főnökre pillantok, arra számítva, hogy ezek után
majd beolvas valamit, de legnagyobb meglepetésemre csak mosolyog.
- Kate, ahogy tegnap
mondtam, a mai napon szükségem lesz a segítségére –
magyarázza. Int Quinnek, aki erre bólint, és a földet bámulva
távozni készül. Még mielőtt elhagyná az előszobát, a Főnök
megveregeti a vállát, mintha így vigasztalná meg. Nincs időm
csodálkozni, ugyanis mi is elindulunk, miközben a férfi tovább
meséli a terveit. - Szeretném, ha felvennénk egy videót, amit
azután elküldünk Robertnek.
Mukkanni se tudok, mert
kinyílik az egyik ajtó, amit egy függöny mögé rejtettek, és
teljesen ledöbbenek a látványtól. Az egész olyan, akár egy
stúdió. Teljesen fehér, középen van egy szék, szemben vele egy
kamera, készen arra, hogy felvegye a személy szavait, akit oda
ültetnek.
- Mit szól? - lép
mellém a Főnök. Széles mosoly ül az arcán, de nekem inkább
hányni van kedvem. Hogy kényszeríthetnek arra, hogy belebeszéljek
egy kamerába, aminek az anyagát aztán elküldik a férjemnek?
Ahogy Robertet ismerem, azonnal hozzám fog rohanni, akkor pedig ki
tudja, mi történik majd. Valahogy muszáj jeleznem neki, hogy ne
jöjjön ide! A legegyszerűbb megoldás talán az lenne, ha nem
mennék bele a videózásba, de az kizárt dolog, hiszen ki tudja,
mire képesek ezek öten annak érdekében, hogy elérjék a
céljukat?
- Rosszabbra számítottam
– nyögöm ki végül, aztán mély levegőt veszek, mert érzem,
hogy megint rosszullét kerülget.
A Főnök felnevet, de
nem válaszol semmit. A háta mögött összefont ujjakkal lépked
körbe a szobában, majd megáll a szék mögött, és a háttámlájára
simítja a tenyereit. - Szeretném, ha együttműködne velünk, Kate
– mondja meglepően nyugodt hangon, mintha a világ
legtermészetesebb dolgára kérne. - Nem akarom, hogy bármi baja
essék.
Hosszan bámulok bele a
szemeibe, és azt emésztgetem, amit az előbb jelentett ki. - Nem
mondja komolyan – hunyorgok rá gúnyosan. - Csak azt ne mondja,
hogy a maffiás múltjában mikor lelőtt valakit, kihívta hozzá a
mentőket...
A Főnök lassan
elmosolyodik, és a széket kezdi bámulni. Aztán továbbra is a
földre szegezett tekintettel elindul felém, és ahogy egyre
közelebb ér, esküdni mernék, hogy a bőrömön érzem a belőle
párolgó forróságot. Mintha izzana.
- Mrs. Brown – sóhajt
fel hosszan, mint akinek szörnyen nehezére esik, hogy újból
elmagyarázzon valamit. Nem tartja meg a tisztes távolságot, ezért
hátrálni akarok, de megragadja a felkaromat, és magával szemben
tart, olyan erősen, hogy az ujjai körül elfehéredik a bőröm.
Mikor felnéz rám, érzem a leheletében a vörösbort. - Én csak
azt ölöm meg, akit muszáj. Magát nem muszáj. Nem akarok
fölösleges fájdalmat okozni önnek – mondja egészen halkan,
szinte suttogva. Van valami a hangjában, amitől kiráz a hideg.
- Hogy érti, hogy
fölösleges fájdalmat? - ráncolom a homlokom.
- Úgy, hogy éppen elég
lesz az, amit majd akkor fog érezni, mikor holtan látja a férjét
– komorul el az arca.
Olyan hirtelen rántom ki
a karomat a szorításából, hogy a könyökömmel véletlenül
beleütök a saját medencecsontomba. Talán az éles, lüktető
fájdalom az, ami segít, hogy ne kezdjek el ordibálni ezzel a
pasassal. Annyira letaglóz, amit mondott, hogy mindennél
szívesebben kevernék le neki egy hatalmas pofont, de helyette az
oldalamra szorítom a kezem, és zihálva tűröm az érzést.
- Kérem, foglaljon
helyet – mutat a székre a Főnök. A tekintete és az arca is
kemény, a szavaival egyértelműen parancsol.
Nem ellenkezem, szó
nélkül ülök le. Elhatározom, hogy ezen túl csak akkor fogok
beszélni, ha nagyon muszáj. Ennek tekintetében végig néma
maradok, míg az előkészületek zajlanak. Próbálok nem
odafigyelni arra, hogy mi történik, de képtelen vagyok nem
észrevenni, mi folyik a szobában. Megjelenik Maya és a két idegen
fickó, akik a Főnök felügyelő tekintete mellett beállítják a
kamerát. Nem tudom, mit csinálhattak, mert szinte mindegyikük
kezén van valahol egy kis zöldes-fehéres festék. Ám még mielőtt
mélyebben tanulmányozhatnám őket, a kamera feje felém fordul, és
ettől olyan érzésem támad, mintha valaki bámulna.
- Oké – szólal meg
egyszer csak Maya. - Nézz egyenesen a kamerába.
Követem az utasítását,
így látom, ahogy a lencse kitágul majd összeszűkül, így mérve
be az élességet.
- Visszaszámolok
háromtól, aztán elkezdjük felvenni – magyarázza a nő,
egyenesen rám nézve. - Kész vagy?
- Mit mondjak? - rázom
meg a fejem. Kezdek ideges lenni, ezért a szék kartámláját
kezdem markolászni. A körmeimmel hosszú karcokat vések a fába,
de nem érdekel. Legalább egy kicsit elvonja a figyelmemet.
- Hát... - Maya
összecsapja a tenyereit, és a plafonra bámul. - Mit tudom én.
Például, hogy jól vagy, nem hiányzik egyik ujjad sem, és hogy ha
látni akar, akkor...
- Iron Hotel – vág
közbe a Főnök. - Huszadikán menjen az Iron Hotelhez délután háromra, az FBI-os
barátai nélkül. Mondd meg, hogy ha akár egyetlen fehérgallérost
is meglátok, akkor neked véged.
Mayára nézek, aki
kicsit zavartnak tűnik – úgy látszik, nem ez volt az eredeti
terv, de a nő nem ellenkezik, inkább bólint egyet, aztán megint
rám néz, és kérdően a magasba vonja a szemöldökeit. Még
utoljára végiggondolom magamban, hogy mit kell és mit szeretnék
mondani, aztán bólintok, hogy kezdhetjük. A kamera sarkában
pirosra vált a lámpa.
Drágaság! ♥
VálaszTörlésHű... csodás rész volt! Mégis, ahogyan olvastam, hogy alig pár rész van hátra; csalódott lettem. Mert imádom a blogod, Kate-et, Robertet, és úgy az egész sztorit... de. Nem most fogok kisregényt írni az érzéseimmel kapcsolatban, szóval:
OMG! Mit fog mondani Kate? Talán valamit elmotyog, majd felpattan a székből, és kirohanva a szobából kiszökik az ablakon? Végül pedig nem számítva a magasságra kitöri a nyakát? :D Oké, ez morbid volt. Szóval ajj. Vagy esetleg már az ajtóban elkapják, és lábon lövik? Hmm, micsoda fantázia...
Mindenesetre drága, nagyon nagyon kiváncsi vagyok! ♥
U.I.: Mi az e-mail címed Honey? :)
Imádi: Bo♥♥
Drága Bo!
TörlésJaj az ötleteid, annyira szeretem őket! :D Ami azt illeti, megint csak nem szeretnék elárulni semmit sem a folytatással kapcsolatban, hiszen mindennek meg van a maga ideje, hamarosan kiderül, mi következik. De az biztos, hogy tényleg rohamosan fogynak a részek! :C Nekem furcsább a leginkább, hidd el.
Köszönöm neked, hogy írtál és hogy ennyire szereted a történetet meg a szereplőket, olyan aranyos vagy! <3
Az email címemet megtalálod az oldalsávban, de leírom: bridgestory777@gmail.com
:)
Dorine <33
Drága Dorine!
VálaszTörlésRemélem azóta egyre jobban belejöttél a tanulásba és már az Agapé folytatásához is kedvet kaptál. Amúgy, sportpszichológián pont a szeretetről beszélgettünk és olyan büszke voltam, amikor tudtam, mi az az Agapén :") ezt muszáj volt megemlítenem.
Hitetlenkedve olvastam, hogy ár csak ilyen kevés rész van hátra. Öt fejezet és Epilógus, vagy csak én vagyok rossz matekból? :O
Egyébként, rátérve a részre... egyre kevésbé hiszek abban, hogy Quinn jó, pedig nagyon, de nagyon szeretném, ha az lenne. Már egy ideje sejtettem, hogy Kate terhes, örülök, hogy rájött és örül a babának, bár kétségtelen, hogy rossz az időzítés. Aztán pedig a terv, és a Főnök meg a többiek viselkedése. Annyira zavaros... maga a férfi is zavaros. Nem tudom, mit tartogatsz még a számunkra, teljesen összekuszáltad a gondolataimat.
Csak így tovább!
Millio puszi Xx
Drága szerecsendio!
TörlésNem, nem te vagy rossz matekból, mert komolyan ennyi rész van hátra... Hamarosan lezárul ez a történet, és nem is tudom igazán, milyen érzéseim vannak vele kapcsolatban. Elképesztően furcsa, annyi biztos!
De király, hogy tudtad, mi az az agapé! :333 Látod, ezért aztán igazán megéri csinálni ezt az egészet.
Quinn valóban nem valami jófiú, akármennyire is lehetett volna az. Kate terhes, de az is lehet, hogy csak ő érti félre... ki tudja? :"D Na mindegy, majd ez is kiderül. A Főnök, haha, tényleg zavaros. xd Ez rá a jó szó.
Mindent összevetve örülök neki, hogy továbbra is érdekel a folytatás, és remélem, nem fogok csalódást okozni. Köszönöm a szavaidat! :3
Dorine <33